1 Különbség van a köszöntés és az üdvözlés között. Köszöntéskor azt jelezzük, hogy észrevettünk valakit és ezt meg is akarjuk mutatni neki – biccentéssel, egy feléje kiáltott „Szia”-val, vagy ha kiintegetünk az autóból. Üdvözléskor üdvözlünk valakit, vagy ő üdvözöl minket.
2 Az utcai köszöntés nem kötelez arra, hogy megálljunk és beszélgetni kezdjünk. Nem udvariatlanság az, ha Ön valakit csak futólag ismer, vagy nem nagyon kedvel, és csak barátságosan biccent és továbbmegy. Nagyon udvariatlan azonban, ha úgy tesz, mintha nem vette volna észre a másikat. Ezt a „gyors félrepillantást” ugyanis szinte mindig észre szokták venni.
3 Ha Ön kísérővel sétál és találkozik egy ismerősével akivel vált néhány szót nagy udvariatlanságnak minősül, ha nem mutatja be őket egymásnak.
4 Mi a helyzet a kézfogással? Hogy mikor, milyen gyakran és kivel, ezt nem lehet általánosan meghatározni. Biztosan mindig helyes a kézfogás, ha valakivel először találkozunk, hosszabb időre búcsúzunk el, vagy sok idő után találkozunk újból. Az állandó kézfogás, mint például ebédidő előtt és az ebédidő után való találkozáskor, teljesen felesleges.
5 Valakinek a kezét rajtaütésszerűen megragadni, és erősen megrázni úgy, mintha kiakarnánk ficamítani a karját, nem vicces. Ez nem alkalmas eszköz arra, hogy társunkkal szemben kimutassuk nagyrabecsülésünket és lelkesedésünket. A kézfogás egy gesztus, melyet megfontoltan és civilizáltan kell végrehajtani.
6 Milyen erősnek kell lennie egy kézszorításnak? Semmiképpen sem túl lazának, ez enerváltságnak és az érdeklődés hiányának látszik, másrészt a csonttörő-variációval Önt nem akaraterős. Jól érvényesülő vezető személyiségnek fogják tartani, hanem faragatlannak. Különösen a hölgyek gyűrűs fájdalom az ilyen durvaság miatt.
7 Korábban az volt – és elméletileg most is az – a szokás, hogy hölgy az úrnak, az idősebb a fiatalnak, a magasabb rangú az alacsonyabb rangúnak nyújtja a kezét az üdvözléskor. A mindennapi kézfogási gyakorlatban el szokás tekinteni az ilyen finomkodásoktól. Ha kézfogás előtt állunk, akkor mindkét fél azon van, hogy barátságosan nyújtja a kezét. Ezzel elkerülhetőek a kényes nézetelérések az egyén rangjával kapcsolatban.
8 A hangereje igazodjon mindig a szituációhoz és ügyeljen arra, hogy érthetően beszéljen. Az üdvözlés alkalmával hangosan kiabálni a nevet ugyanolyan udvariatlanság, mint halkan mormogni valamit, amit senki nem ért meg.
9 Ha valaki egyedül társul egy csoporthoz, először köszön, csak ezután köszönnek vissza a társaság tagjai.
10 Régebben az a szokás volt érvényben, hogy az alacsonyabb rangú köszöntötte a magasabb rangú személyt. Ma már – legalábbis egy nem hivatalos környezetben – sokkal egyszerűbben járunk el: aki először meglátja a másikat, az köszön először. A demonstratív nem köszönéssel a másikat arra kényszeríteni, hogy ő köszönjön előre, csak, mert azt gondoljuk, hogy ez jár, az nem helyénvaló tekintélyigényű nagyképűsködés.
11 Az üzleti szférában nem rossz ötlet, ha alkalmazottként előre köszönünk főnökünknek.
12 Aki egy olyan terembe lép be, ahol már tartózkodnak, barátságosan köszönt. Ez vonatkozik az irodákra, várótermekre, vasúti fülkékre, kisebb üzletekre, és más, átlátható helyiségre. Nem köszönünk, ha egy nagyáruházba, repülőtérre, pályaudvarra vagy más nagyobb terembe lépünk be.
13 Ha egy lényegesebb magasabb rangú személy lép be a terembe, melyben már mások is tartózkodnak, akkor őt köszöntjük először. Ha például az igazgató, vagy az igazgatónő megy be az alkalmazottak irodájába, akkor az alkalmazottak üdvözlik őt.
14 Kit kinek mutatunk be? Elvileg itt is a nem és a rang szerint járunk el. Az urakat mutatjuk be a hölgyeknek, a fiatalabbakat az idősebbeknek, alacsonyabb rangúakat a magasabb rangúaknak.
15 A rangsornak és a protokollnak megfelelő bemutatás a nagyon hivatalos alkalmakkor és a nagyon konzervatív szakmákban, a szakmai életben elengedhetetlen. A mindennapos privát eljárásban inkább „összeismertetésről” van szó, és nem egy igazi „bemutatásról”.
16 Nagyon udvarias, ha az összeismertetés rituáléját egy kicsit részletesebbre alakítjuk, hogy megkönnyítsük az érintett személyeknek egy beszélgetés elkezdését. Képzeljük el, hogy Ön azt szeretné, hogy az Ön legjobb barátnője megismerje az Ön cégének legújabb munkatársát. Akkor Ön azt mondja: „Kati be szeretném neked mutatni neked a kollégámat, Kiss Györgyöt, vele dolgozom újabban ugyanabban az irodában – Kiss úr, ő Hosszú Kati, az én legjobb barátnőm. Kati feng-shui specialista.” Már át is tudják gondolni mindketten, hogy hogyan tudják szebben kialakítani az Ön irodáját.
17 A bemutatás vagy az összeismertetés aktusára való reagálásként általában a kézfogás a helyes (ne feledkezzünk meg a mosolyról és a szemkontaktusról!). Mondhatja azt is például: Örülök, hogy megismerhettem, már sokat halottam Önről”, vagy egy hasonlóan kedves mondatot.
18 A tudományos címeket nem szabad egyszerűen figyelmen kívül hagyni, főleg akkor, ha nem ismerjük közelebbről az adott személyt. Prof. Dr. Nagy urat Professzor Nagy úrnak hívják és nem egyszerűen Nagy úrnak. Dr. Molnár asszonyt Dr. Molnár asszonynak és nem Molnár asszonynak. Több tudományos cím esetén, mint például Prof. Dr., csak a legmagasabbat használjuk. Az egyenértékű címek esetében csak az egyiket mondjuk: Dr. Dr. Major urat Major doktor úrnak szólítjuk.
19 Teljesen elfogadható, ha azt a személyt, akivel együtt élünk a „férjem”-ként, vagy „feleségem”-ként mutatjuk be. Az, hogy valójában az a pár valóban házas-e, senkire nem tartozik. És az olyan megfogalmazások, mint a „barátnőm”, az „ismerősöm” vagy az „élettársam” mindig furcsán hangzanak. Ez olyan, mintha mindketten ahhoz ragaszkodnának, hogy a külvilágnak igazolják, hogy házassági anyakönyvi kivonat nélkül is boldogok.
20 Egyre több nő van, aki a házasság után nem veszi fel a férje nevét, hanem megtartja lánykori nevét. Ha valaki tudja, hogy a házaspár „Molnár úrból” és „Szabó asszonyból” áll, akkor különös illetlenség Szabó asszonyt „Molnár asszonynak” szólítani.
21 Rövid beszélgetések egyáltalán nem olyan nehezek. Témául szolgálhatnak az aktuális mozifilmek, könyvek, mostanában meglátogatott múzeumok vagy érdekes utazási élmények Lényeg az, hogy ne csináljon ebből tudományos diskurzust, és ne próbálja meg beszélgetőtársát kioktatni, vagy meggyőzni a „műveltségről”.
22 Meghívták Önt egy összejövetelre, ahol megcsodálhat, megismerhet egy híres személyt? Kérje meg a házigazdát, hogy mutassa be Önt neki. És gondolja át előtte, nehogy az izgatottságtól hebegni-habogni kezdjen.
23 A láthatóan felnőtt nőket Magyarországon alapvetően „asszonynak” szólítják. A régebben hajadonokkal szemben használt „kisasszonyt” kerüljük, csak akkor nem, ha a hölgy azt kéri, hogy így szólítsák. Az USA-ban megtiltották, hogy felnőtt nők esetében a „miss” megszólítást használják.
24 Korábban az volt a szabály hogy nők nem mutatkozhatnak be saját maguk. Szerencsére ezek az idők már elmúltak. Manapság a hölgyek önállóan bemutatkozhatnak nőknek és férfiaknak egyaránt, és természetesen megmondhatják a nevüket.
25 Hogyan mutassuk be saját magunkat? Kedves, ha egy kis bevezetőt mondunk, körülbelül így: „Azt hiszem, hogy még nem ismerjük egymást…”. Ezután mondja meg egyszerűen és határozottan a nevét: „Molnár Szabina vagyok.” – vagy ha el szeretné hagyni a keresztnevét – egyszerűen annyit: „A nevem Molnár”.
26 Ha Ön Molnár grófnő, vagy Dr. Molnárné, akkor is csak annyit mondjon, hogy Molnárné. Címmel és magas ranggal bemutatni magunkat nem szokás és eléggé ellenszenves.
27 Ha arról van szó, hogy egy egész csoportot kell bemutatni, akkor az vállalja el a feladatot, aki a legjobban ismeri a tagokat, és mindenkiről tud pár szót szólni. Ilyenkor az üdvözléshez elegendő egy barátságos biccentés – főképp, ha el akarjuk kerülni a nagyobb csoportok esetén a végeláthatatlan kézfogást.
28 Nem szokás manapság tudományos és egyéb elnyert címet automatikusan a férjre vagy a feleségre átruházni. Dr. Szép asszony férjét egyszerűen Szép úrnak hívják, ugyanúgy, mint a tanszékvezető feleségét sem szólítják professzor asszonynak. Abban az esetben viszont igen, ha neki is van saját tanszéke.
29 Kettős és nehezen kiejthető neveket nem szabad szántszándékkal lerövidíteni, vagy teljesen vitathatatlanul, az egyszerűség kedvéért kiforgatni. Figyeljen oda, kérdezzen utána, olvassa el figyelmesen a névjegykártyát, ha kapott, vagy kérje meg barátságosan a név viselőjét, hogy írja fel Önnek a nevét.
30 Elfelejtette valakinek a nevét? Még ha kellemetlennek tűnik is, vallja be, hogy rossz a névmemóriája – ezt senki nem vitathatja, és kérje meg az adott személyt, hogy ismételje meg a nevét. Ezzel mégis azt jelzi, hogy komolyan azon fáradozik, hogy megtanulja a többiek nevét, még akkor is, ha ez az ötödik ismétlés.
31 A magázás, illetve a családnévvel való megszólítás még mindig udvarias és helyes formája az emberek közötti együttélésnek. Minden felnőtt embert először alapvetően magázni kell, a bizalmasabb megjegyzések ráérnek később is.
32 Kifejezetten rossz modorra utal, ha az „alacsonyabb rendűnek” vélt embereket, mint a pizzafutárokat, takarítószemélyzetet vagy a gyakornokokat „automatikusan” tegezzük.